Mi a numizmatika?

A numizmatika, éremtan, mint nevéből is következik az éremmel foglalkozó tudományág. Kezdetei a reneszánsz időszakára nyúlnak vissza, amikor elkezdődött a régiségek, az ókori emlékek iránti intenzív érdeklődés, és ennek keretében a régi, eleinte elsősorban római pénzek gyűjtése. Már a 16. század közepén százas nagyságrendben léteztek jelentős éremgyűjtemények, és ezzel egy időben egy intenzív publikációs tevékenység is megkezdődött. A század végétől egyre erőteljesebb lett az igény az éremanyag rendszerezésére. A következő jó másfél, két évszázad a gyűjtési és rendszerező, katalogizáló tevékenységgel jellemezhető. A tudományos numizmatika kezdete a 18. század végére tehető, és elsősorban Joseph Hilarius Eckhel (1737–1798) nevével fémjelezhető.

A következő bő egy évszázad a numizmatika alapvető vizsgálati módszereinek kialakulása, az első összegző munkák és katalógusok megszületése, és az első lépések a numizmatika, mint történeti forrás kiaknázására. A numizmatika, mint régészeti leletanyag a 20. sz. első felétől kerül egyre inkább előtérbe, és ugyancsak akkortól kezdik egyre jobban kihasználni az érmek összességének vizsgálatából (kumulatív elemzések) adódó lehetőségeket.

A numizmatika azonban csak egyetlen tárgyi forrás, és mind sokoldalúbb kihasználására csak más tárgyi, jó esetben írott források együttes vizsgálatával van lehetőség. 

Elnevezése

A numizmatika elnevezés a görög eredetű 'nummos' szóból származik. Onnan került át a latinba, miként azt a 2. században élt grammatikus, Sextus Pompeius Festus is feljegyezte. Mindkét nyelvben a forgalomban lévő törvényes pénzt jelentette. Paulus Diaconus, a Nagy Károly udvarában élt történetíró a latin nummus szót a görög nomisma szóból eredezteti, ugyancsak pénz jelentéssel.

Mivel foglalkozik a numizmatika?

Az egyes éremmel. E tekintetben lényeges elemei az értékelésnek az érem anyaga, súlya, köriratai, a rajta lévő ábrázolások, jelek, mint primer jellemzők és értéke, stb. Mindebből leszűrhető, hogy az adott érem létrehozásának célja, értelme.

Az antik numizmatika tárgyai azonban gyakran régészeti leletek, azaz többé-kevésbé pontos lelőhellyel jellemezhető tárgyak, melyeknek régészetileg és történelmileg dokumentálható környezete, és ezzel a környezettel alkotott összefüggései vannak. Az érmékkel kapcsolatban ezek vizsgálata is a numizmatika tárgykörébe tartozik.

Mint önálló tudomány, a XIX. század közepe óta fejlődött ki. Nemcsak a fémpénzek, hanem az összes fizetési eszközül használt pénzhelyettesítőnek a történetét is kutatja. A pénztörténet egyik segédtudománya a súly és mértéktan (metrológia). Forrásai egyrészt a pénzleletek, másrészt a pénzverést szabályozó törvények, rendeletek, szerződések.

A numizmatika több tudományszakkal határos. Anyaga forrását képezi a művészettörténetnek, gazdaságtörténetnek, régészetnek. Ezek mellett az eseménytörténet, vallástörténet, nyelvtörténet, antik földrajz, technikatörténet is merít belőle.

Antik numizmatika

Az ókori éremtanban az esetek többségében a pénzérmékkel fogunk foglalkozni. De ez érvényes lesz a gazdasági jellegű éremdefiníciókban is. A mai viszonyokhoz képest nagyobb hangsúlyt kap az érem hírközlő, tömegkommunikációs propagandasztikus szerepe. Ezekre az államilag irányított fontos feladatokra nem volt az ókorban hatékonyabb eszköz a fémpénzeknél.

Az antik numizmatika az óvilág Hispániától Kínáig, Britanniától Aithiópiáig terjedő hatalmas területén sok államalakulat éremverését jelenti. Számunkra elsősorban a római, illetve a görög és bizánci éremvizsgálata fontos.

Rövid magyar numizmatika történet

A magyar numizmatika kezdetei a 18. századra nyúlnak vissza. Ebben a korszakban elsősorban a főúri éremgyűjtemények őrei, gondnokai foglalkoztak hivatásszerűen a gondjaikra bízott érmék történetével, rendezésével. Köleséri Sámuel 1717-ben kiadott művében (Auraria romano-dacica - Román-dák aranybánya) nemcsak a régi erdélyi bányászatot ismertette, hanem az erdélyi aranypénzekkel is foglalkozott. Az erdélyi pénzek történetének kutatása a 18. század legkedveltebb numizmatikai témája volt. A numizmatikai munkák azonban jobbára leíró jellegűek voltak, az éremtan oktatására szolgáló első kézikönyvünk is egy német munka latin fordításaként készült el 1799-ben.

Az első igazán jelentős pénztörténeti mű a 19. században, 1801-ben született. Schönvisner István (1738-1818) a pesti egyetem tanára latinul írt munkájában Erdély éremanyaga mellett Magyarország pénzeit is összegyűjtötte, a honfoglalás korától II. Lipótig (Notitia Hungaricae rei nummarie). A pénzek egyszerű leírása mellett már az egyes korszakok pénzügyi viszonyait is igyekezett bemutatni. Az ő nevéhez fűződik a Széchényi-féle éremgyűjtemény három kötetből és egy kötet képes atlaszból álló katalógusának elkészítése. A gyűjteményt, amely 702 arany, 1768 ezüst és 205 bronz, összesen tehát 2675 érméből állt, 1802-ben Széchényi Ferenc adományozta a Nemzeti Múzeum éremtárának, megteremtve ezzel a nemzeti éremtár alapját. A katalógus numizmatikai értekezést és oklevéltárat is tartalmaz. Munkássága alapján sokan Schönvisnert tartják a magyar numizmatika alapítójának. Az ő nevét viseli a Schönvisner István-díj, mely a régészeti örökség, a műemlékvédelem érdekében kiemelkedő tevékenységet folytató személyek és szervezetek részére adományozható állami kitüntetés.

A numizmatika 19. századi fellendülésében jelentős szerepet játszott többek között Weszerle József (1781-1838), aki a magyar pénzek teljességének áttekintésére törekedett, valamint Rupp Jakab, aki a magyar középkor pénzeiről készített összefoglaló műveket. A 19. század utolsó évében jelent meg az Egyetemes Magyar Éremtár (Corpus Nummorum Hungariae), Réthy László munkája, amely a magyar numizmatikának máig is egyik alapvető műve.

A 20. század a magyar numizmatika intézményesülésének kora. 1902-től kerül kiadásra a Magyar Numizmatikai Társulat folyóirata, a Numizmatikai Közlöny, 1920-ig évente, azóta kétévente jelenik meg. 1926-ban a Nemzeti Múzeum régiségtárát három osztályra osztották fel, amelynek nyomán a múzeumnak önálló éremtára jött létre, első igazgatója Harsányi Pál (1882-1929) lett. 

1922-ben indult útjára a Numizmatikai Társulat újabb periodikája: Az Érem. A hivatásos numizmaták mellett a gyűjtők is nagymértékben hozzájárultak a magyar numizmatika fejlődéséhez. 

A 20. század egyik legkiemelkedőbb magyar numizmatikusai közé tartozott Hóman Bálint, akinek a középkori magyar pénzverés összefoglalóját köszönhetjük (Magyar pénztörténet 1000–1325), ill. Alföldi András, aki behatóan foglalkozott epigráfiával és numizmatikával is. Legfőképpen a császárkori Pannóniára "specializálódott", de érintette a hunok, sőt az avarok hagyatékát is.

A magyar éremkincset sokuk adománya gyarapította. A Nemzeti Múzeum éremgyűjteményének magját Széchényi Ferenc adománya képezte. A múzeum jelenleg 350.000 darabból áll.