A pénzérme, mint történelmi forrás többféle módon használható:
- A pénz nem egyszerűen gazdasági eszköz, mely révén egy adott társadalom gazdasági viszonyait, fejlettségét, kereskedelmi kapcsolatainak irányultságát tudjuk követni. A történelem folyamát semmi mással nem lehet úgy illusztrálni, mint a pénzzel. A rajta lévő ábrázolások tükrözik készítési korának műveltségét, a stílusirányzatok változását, az adott időszak ideológiáját.
- Az éremportrék a kibocsátó személyek külsejéről, a kor divatjáról árulkodnak. A címerek, feliratok dinasztikus kapcsolatok tükrei; időnként pedig egyedülálló forrásai egy állam politikai eseményének. Ebből következik, hogy a pénz rendkívül sokoldalúan kiaknázható forrás. Egyaránt lehet tárgya a művészettörténetnek, címertannak, írástörténetnek, vallástörténetnek, és sorolhatnám még tovább. A pénz nagy előnye, hogy pontosan kelteztető.
- A pénz természetéből következően sorozatgyártás terméke, s használata során a legtöbb emberhez eljut. Ezért különösen alkalmas eszmék, értékek közvetítésére. Éppen ezért a pénzeket gyakran használták fel propagandacélokra is. Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a sokszor parányi pénzek minél jobban láthatóak legyenek az ábrázolások. A pénzek propaganda szerepét a rómaiak fedezték fel.
- Értékelhetjük önmagában álló produktumként, amely tanúskodik előállítóinak technikai tudásáról, használóinak gazdasági lehetőségeiről, társadalmi berendezkedésről, hitükről, esztétikai igényességről, stb.
- Az érmek gyűjteménye, amelyet úgy gyarapítanak, hogy minden olyan darab, ami elvben különbözik a meglévőktől, szerepeljenek benne. A rendszerező tevékenység eredményeképpen a vizsgált korszak éremverésének folyamatos követésére alkalmas. Ilyenek a múzeumok hagyományos gyűjteményei. Segítségükkel történelmi, gazdasági folyamatok tárhatók fel, kulturális és esztétikai értékek közvetíthetők.
- A régészeti kutatás számára az egyedi érem értékét a kezelhetőség adja. Ha egy veretnek pontosan rögzített lelőhelye van valamilyen objektum meghatározott részében, akkor a fölötte lévő réteg létesítményei csak a veret által jelzett időpont után jöhettek létre. Kevésbé kényszerítő erejű, de fontos következtetések vonhatók le a veret rétegével, illetve az alatta lévő rétegekkel kapcsolatban is. A régészeti gyakorlat alapján felhalmozott keltezési tapasztalatok pedig keltezhetővé tehetnek más leletcsoportokat is az érmék primér keltezési evidenciái alapján.
- Különleges leletet képez az éremkincs. Ez általában úgy jön létre, hogy egy összegyűjtött vagy együtt tartott pénztömeg tulajdonosa vagy kezelője valamilyen veszedelem elől elrejti. De ez a személy azután a veszedelemben odavész, és az elrejtett pénztömeg az utókorra marad. Rendkívül értékes és tanulságos leletfajta. Mérete egy szegény ember pénztárcájának tartalmától a zsoldfizetés előtti hadipénztár summájáig terjedhet. Megtudhatjuk belőle, hogy az elrejtés időpontjában milyen pénzek forogtak az érmeforgalomban. Melyek a legöregebbek, milyen mértékben vannak képviselve az újabbak, mennyire egységes vagy heterogén a pénztömeg a kibocsátó hatóságok, a lelőhelyhez közelebbi vagy távolabbi verdék, a címletek szempontjából.
- Tervezett ásatási tevékenység hozza felszínre a temetők pénzanyagát. Ezeket a vereteket szándékosan teszik a sírba. Természetesen bizonyos korlátokat figyelembe vételével keltezik a temetőt, de mindenképpen sokat elárulnak a temetkező népesség kereskedelmi, politikai kapcsolatairól. A temetőhöz tartozó telep anyagával együtt különösen értékes leletanyag.
- Hosszabb ásatási tevékenység eredménye az a pénztömeg, amelynek darabjait egyenként, szórványszerűen, de meghatározott lelőhellyel tárják fel a régészek. Ezeket eredeti tulajdonosaik véletlenszerűen vesztették el, hasonlóan más apró tárgyakhoz. Ezt a pénztömeget, mint statisztikai mintavételek folyamatos sorát kezelhetjük az eredeti éremforgalomra vonatkozóan az adott lelőhelyen. Nagymúltú régészeti feltárások többezer szórványszerű érmet tártak fel és dokumentáltak egy-egy városból vagy egyéb településről. Ezek vizsgálata már meglehetősen pontos képet ad az érmeforgalom változásairól az adott helyen. Több település összehasonlító vizsgálata pedig nagyobb területi egységek, tartományok, provinciák éremtanulmányozására is alkalmas.
- A pénzeket az összes rendelkezésre álló írott és tárgyi forrással együtt kell vizsgálni. A leletek datálásában a pénz bizonyul a legjobb iránytűnek. Bizonyos eseményekre utalnak: pl. adó- vagy zsoldfizetésre, természeti csapásra, támadásra. Egyes pénzek pénzfunkciójuktól megfosztva, demonetizálva, vagyis ékszerként vagy más kultikus szokás tartozékaként kerülnek elő. Ez utóbbinak a legjobb példája az un. halotti obulus, amelyet a görögök a hagyomány szerint a halottak mellé vagy szemére tettek Kharónnak, az alvilág révészének, mint fizetség. A császárkori Rómában a pénzen látható portré kortárs, néha egyetlen hiteles ábrázolása a kibocsátónak. Sőt egyes uralkodók nevét vagy csak az általa kibocsátott pénzről ismerjük.
- A pénz szerepe a gazdasági életben olyan fontos, hogy a pénztörténeti kutatások segítségével egy korszak vagy egy terület gazdasági életének fejlődését, változásait jól nyomon lehet követni. Így értékes segítséget nyújthat a pénztörténet az írott forrásokkal nem, vagy csak kis számban rendelkező korszakok tanulmányozásához.
- pl. segített a numizmatika a római időszámítás hibájának korrigálásához. A ma használatos naptár elődje a római időszámítás volt, amelynek kezdetét Róma városának alapításától számították. Ez a hagyomány szerint Kr. e. 753-ban történt. A római időszámítás Kr. u. 50 körül megszűnt. A VI. században Dionysius Exiguus történetíró pontosan ki akarta számítani Róma alapításának idejét. Munkájához felhasználta M. Terentius Varro adatát, amely szerint Rómát a „hatodik olimpiai játékokat követő harmadik évben” alapították. Mivel az első játékok időpontját a görög forrásokból ismerték, Kr.e. 776-ban rendezték az első játékokat, így a feladat nem tűnt nehéznek. Ezt az adatot alapul véve, Exaguus Róma alapítását Kr.e. 753-ra tette. Majd a császárok uralkodási időpontját követve, megállapította Krisztus születésének idejét. Itt azonban tévedett. Végül is ezt a téves dátumot tette meg a mai időszámításunk kiindulópontjává. Az ezt követő évszázadok alatt mindenütt elfogadták e számítási eredményt, de a XVI. században már több észrevétel hangzott el a kiindulási időpont helyességével kapcsolatban. Végül a XX. században (1920-ban) elvégezték a római naptár és a római időszámítás gondosan ellenőrzött rekonstrukcióját. Az ellenőrzés során kiderült, hogy Herodes uralkodásának időpontját (Kr. e. 4-től Kr.u. 39-ig) Exiguus pontatlanul állapította meg. A pontos dátumot a numizmatika segítségével határozták meg, mégpedig úgy, hogy a múzeumok és az e korszakot gyűjtök anyagából kiválasztották és összegyűjtötték a kérdéses években kibocsátott római birodalmi érmek teljes sorozatát. Mivel pontos előírások szabályozták a birodalomban a forgalomba kerülő pénzdarabok készítését, így a helytartók pénzén is rajta kellett lennie, hogy ki, mikor és hol verette. Ezek alapján kiderült, hogy Exiguus által megállapított időpont feltehetően 6-8 évvel eltér a ténylegestől. Heródes király i. e. 4-ben halt meg, így eleve nem stimmelhetett Dionysius Exiguss számítása.
